Fura helyzetben vannak a volt szocialista országok, így Magyarország is.
Egyszer csak a nyakunkba szakadt a piacgazdaság és ezáltal kimaradt az a tanulási folyamat, ami Nyugat-Európában és Amerikában végigkísérte a kapitalizmus fejlődését. Ezt sok helyen olvasni és meg is van az alapja.
A szocializmus elmúltával azt gyorsan megtanultuk, hogy hangosan is szabad elégedetlenkedni, jogainkat követelni és ez rendjén is van. A szabad világ azon eszméit azonban elfelejtettük magunkra venni, hogy a saját sorsunkat elsősorban magunk irányítjuk. Sokszor még mindig várjuk a sültgalambot, felülről jövő segítséget követelünk, mi magunk meg alig teszünk valamit.
Ezt nem lehet a piacgazdaság hirtelen beköszöntére fogni sem, hisz több volt szocialista és ázsiai ország is hamar megtanulta a leckét, nálunk legalábbis előrébb járnak.
Lehet persze mindent a politikusokra is fogni, de ez is csak a régről maradt beidegződés. A politikának megvan az emberek életére gyakorolt hatása, de amíg a saját portánk táján bőven van mit rendbetenni, addig illene a saját dolgunkkal foglalkozni és majd csak utána másokon elverni a port.
A kapitalizmus magával hozta azt, hogy majdnem minden a pénzről szóljon. Mi magunk viszont nem tudunk és nem is akarunk megtanulni a pénzel bánni.
Kedvenc példám a banki költségek, amin a fél ország háborog. Sokan úgy gondolják, hogy a bankok pofátlanul magas számlavezetési és bakkártya költségeket az ügyfelek nyakába varrva gazdagodnak meg. Ezzel kapcsolatban nem is téved nagyot, aki így gondolkodik, ám abba már szinte senki sem gondol bele, hogy erről ő maga tehet.
Lusták, sőt megkockáztatom buták vagyunk bankot váltani. Ötszörös, sőt tízszeres havi fix költséget hagyunk legombolni magunkról és még nekünk áll feljebb.
Az egészben a legszebb, hogy nem csupán magunknak spórolnánk ha rugalmasabbak lennénk és bankot váltanánk, hanem azoknak is akik régi bankunknál maradnak. A pénzintézetek ugyanis nincsenek igazán rákényszerítve a piaci versenyre. Minek is versenyeznének komolyan, ha mi alig reagálunk a lépéseikre. Ha a tized akkora költségek nem csábítanak el minket, akkor milyen alapon várunk huszad akkora költségekre?
Sajnos ez még igen sok területen így működik nálunk. Egészen egyszerűen mi magunk gátoljuk a kapitalizmus teljes kialakulását azzal, hogy nem vagyunk elég rugalmasak, elég árérzékenyek...
Lehetne sorolni a példákat és a statisztikai számokat. Többek között nem vagyunk hajlandóak költözni egy jobb munka reményében sem.
Azért szerencsére van remény. Kezdünk beletanulni a piacgazdaság működésébe, mert bizonyos területeken már jó kapitalista módjára választunk a lehetőségek között. A sima bevásárlástól kezdve a lakáshitelekig sok terület van, ahol már megtanultuk a leckét. Nem véletlen, hogy ezekért mi sem fizetünk többet, mint mások.
A sorsunk elsősorban a mi kezünkben van! Ezért szép a piacgazdaság!
A doppingellenőrök megítélése már egy másik kérdés. Most gyakorlatilag össztűz alatt állnak, a fél ország mocskolja őket és a másik felének 49%-a is csak azért nem, mert nem érdekli az egész.
Az e-mail szerzője készségesen válaszolt neki küldött levelemre és tájékoztatott, hogy különböző TV műsoroknak és Internetes oldalakat is felkeresett az ügyben, így alighanem lesz folytatása az ügynek.
Kicsit fura volt Will Smith ebben a szerepben, de mindenképpen jól játszott. Kicsit nyomasztó is, ha a néző beleéli magát a nem túl vidám helyzetébe. Amibe viszont szerintem túl kevesen éljük bele magunkat az a saját sorsunk iránti felelősség. Ez ugyanis a film fő mondanivalója. Az, hogy a sorsunk a saját kezünkben van és ha teszünk érte, akkor előbb-utóbb kiérdemeljük a sorsunk jobbra fordulását.
Utolsó kommentek