Ha értelmesen végiggondolja az ember, akkor nem lát az egészben mást, mint egy szórakoztató összeesküvés-elméletet, esetleg krimit. A film pedig akár egy Indiana Jones kalandfilm, legalábbis stílusában. Sokan pedig a felnőttek Harry Potterének tekintik, főleg a körülötte kialakult kultusz miatt.
Nem kell azon gondolkozni, hogy mi lehet igaz belőle, hiszen nem befolyásol semmit annak valóságalapja. Annál is inkább, mert ennyi év távlatából úgysem lehet ilyesmit bebizonyítani.
Ami ennél sokkal érdekesebb, hogy mekkora tömegeket mozgat meg a film.
Rengetegen keresnek rá a Google-ön a Da Vinci, Louvre, Westminster, Rosslyn, Mona Lisa, Rózsa (Rose), Utolsó vacsora, Jézus, Mária Magdaléna (Mária Magdolna), Vitruvius tanulmány, Biblia, Vatikán, Opus Dei, Sion rend, cryptex, zárókő, San Greal, Sang Real, Szent Grál szavakra és szókapcsolatokra.
Akarva akaratlanul beindul az emberek agya és látni akarja, hogy a könyvben szereplő "bizonyítékok" tényleg jelen vannak e például az Utolsó vacsora című képen.
Sokan veszik elő a centit és méricskélik kezüket lábukat, hogy leellenőrizzék, hogy valóban az 1,618 a legszebb, legtökéletesebb szám.
Ennél is nagyobb a jelentősége a Da Vinci-kód nyomán indult turistaáradatnak. Ez ugyanis még némi kultúrálódást is jelent a "kincsvadászoknak". Meglátogatni a Louvre-t, Párizst, Rosslyn-t, Westminster-apátságot, vagy akár a Vatikánt ugyan aligha jár eredménnyel a Grál megtalálásával kapcsolatban, de a történethez kapcsolódó ismereteket mindenképpen bővíti. Sajnálhatjuk is, hogy nem szőtt bele Dan Brown magyar helyszíneket a könyvébe. Most örülhetnénk a semmiből jött látogatóseregnek.
Az egyháznak sincs félnivalója, hiszen azzal, hogy a történet végén az olvasó "megtudhatja" a Szent Grál pontos helyét nincs többé értelme a könyvben tovább hinni, legalábbis közel sem feltételek nélkül.
Azért felmerül az emberben, hogy hányan próbálják a Louvre piramisát keresztül kasul kutatni, netán valami erőszakos eszközzel nekiesni, szétverni, hogy a Grál nyomára akadjanak. Biztos van pár ezer olyan olvasója a könyvnek, aki képes erre, vagy akár arra, hogy pusztán névegyezőség alapján Jacques Saunière, Robert Langdon, Sophie Neveu, Bezu Fache, vagy Leigh Teabing nevű embereket keressen fel. Akit így hívnak Párizsban az alighanem jobban jár, ha titkosítja a telefonszámát.
Hiába. Az emberek már csak ilyenek. A többség jól értelmezi a dolgokat, de mindig vannak szélsőségek. Olyanok akik nagyon akarnak hinni valamiben (kincsvadászok) és olyanok akik egyből elutasítják már a gondolatot is (egyház).
Mi azért csak olvassuk el a könyvet és szórakozzunk jól rajta: Dan Brown: Da Vinci-kód
Utolsó kommentek